Nemzeti értékek

Pityerszeren az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei a mai napig őrzik az 1800-as érvek hangulatát

Európa első hosszútávú turistaútja, az 1168 km hosszú Országos Kéktúra Írottkőnél kezdődik. Az 1930-as évek elején fogalmazódott meg a program ötlete, majd a tervezése, megvalósítása következett.

A Piros Arany és az Erős Pista a legkiválóbb minőségű, pirosra érett, kézzel c

A „Pozsonyi kifli” mákkal vagy dióval töltött, kifli alakú finom pékáru

A templomdíszítés szokása Mendén pünkösd ünnepéhez kapcsolódó, egyházi keretek között zajló tavaszköszöntő szokás

Puskás Ferenc minden idők egyik legnagyobb futballjátékosa, akit labdarúgó- és edzői pályafutása, a futballpályán kívüli emberi helytállása az egyetemes magyarság ikonikus hősévé tett.

Különösebben be sem kell hozzá vásárolni, hiszen szinte minden összetevője megtalálható egy magyar háziasszony kamrájában.

A regölés, azaz a hozzákapcsolódó szokás és ének olyan, csak a Kárpát-medence magyarságára jellemző, a különleges termékenységvarázsló, köszöntő rítus, amely történetileg több ezer évet ölel át

Sárköz sajátos, gazdag népművészetének kialakulása az itt élő református lakosság 19.

A solymászat röviden ragadozó madárral történő vadászatot jelent, bővebben azonban egy olyan életformát, amelynek a középpontjában a solymászat áll.

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: