Budapest, 2023. augusztus 20.
A mai magyar nyelvben, ha azt mondjuk viselet, szinte kizárólag a népviseletet értjük alatta. A népviseletet, amely része a történelmünknek és identitásunknak - jelentette ki V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a Mesterségek Ünnepén megtartott folkTREND! divatbemutatón, Budapesten.
A miniszterelnöki biztos kiemelte, hogy a hagyományokat újragondolt formában felvonultató első rendezvényt 2016-ban szervezte meg először a hungarikumokért és nemzeti értékekért is felelős agrártárca. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően a régi alapanyagok, eljárások, motívumok és szabásminták új életre kelnek, hogy népszerűsítsék azt, miként lehet ötvözni a tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelen kor öltözködési stílusával.
Idén a tavalyi hungarikum pályázat legeredményesebb munkáit ismerhette meg a közönség a folkTREND! - a hagyomány a régi, a stílus új című viseletbemutatón. Látható, hogy a saját kreativitásuk és szorgalmuk mellé bekapcsolódik az alkotói folyamatba az anyag és a hagyomány is a maga akaratával, a maga működésével – tett hozzá V. Németh Zsolt.
Az elmúlt években kiírt hungarikum pályázatok egyik témája már kifejezetten olyan öltözetek és kiegészítők tervezése volt, amelyek alapját a tradicionális formavilág, díszítmény, alapanyag vagy technika jellemzi. Így a pályázatok nyertesei számára megnyílt a lehetőség arra, hogy bemutassák újonnan készített kollekcióikat. Kiemelten fontos szempontként szerepelt a kiírásban, hogy a Kárpát-medence hagyományos viseletkultúráját, valamint népi kézműves értékeit felhasználják és átörökítsék a mai öltözködéskultúránkba - zárta sorait a miniszterelnöki biztos.
Forrás: kormany.hu
Fotó: Vermes Tibor
folkTREND! - 2023 katalógus letöltése