Vármegyenap Békéscsabán - az összetartozás ünnepe

Békéscsaba, 2024. szeptember 7. 

A Vármegyenap a Békés vármegyei összetartozás ünnepe, melyet kilencedik alkalommal rendezett meg Békés Vármegye Önkormányzata szeptember 7-én. 

A vármegyenap kilenc évvel ezelőtt, 2016-ban indult útjára Békés vármegyében, ahol az emberek évről-évre azokkal a kincsekkel ismerkedhetnek meg, melyet az itt található települések rejtenek. Az idei évi rendezvényre több mint száz kézműves és kistermelő jelent meg Békés vármegye legnagyobb kézműves vásárán és kistermelői piacán. A rendezvény díszvendége Kovászna és Hargita megye volt. 

A megnyitón Zalai Mihály, a Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke hangsúlyozta, hogy a vármegyei összetartozás és újrakezdés ünnepét, a Vármegyenapot a hagyomány, érték, közösség hármas jegyében indították el annak idején.

Reményteljes jövőt csak olyan emberek, közösségek képesek álmodni, akik behatóan ismerik örökségüket, hagyományaikat, büszkék minderre, és tudnak, akarnak élni a lehetőségekkel. A Vármegyenap ezért egy önmagán messze túlmutató vállalás, az értékpillérei egyet jelentenek a nemzetépítés alapkövével, mert arra tanítanak és figyelmeztetnek, hogy csak biztos alapokon álló kezdeményezések lehetnek időtállók – mondta el beszédében a Vármegyenap fővédnöke, Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. 

Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának vezetője nyitóbeszédében elmondta: hogy Békés vármegye értékei mindenhol kiemelt figyelmet érdemelnek, Békés vármegye büszke lehet az értékei sokszínűségére. A hungarikumok mellett nagyon fontosak a vármegyei és a települési értékek, hiszen azok a helyi közösségeket összetartó erővel bírnak.

A Vármegyenapon nagy hangsúlyt fektettek a helyi és vármegyei értékek bemutatására, ennek megfelelően több sátorban bemutatkoztak a települések – Battonyától Muronyon át Kötegyánig. Békés vármegye épített örökségei az Ibsen Ház udvarán kerültek a középpontba, megjelent a kondorosi csárda, a gyulai vár, a Békéscsabai Jókai Színház épülete, az orosházi Tatársánc földvára is.

Nemzetiségek bemutatkozásával, katonai hagyományőrzőkkel, néptáncegyüttesek fellépésével, hungarikum játszóházzal színesített egész napos rendezvényhez csatlakozott az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat is.  

További fotók

Forrás: beol.hu 

Fotók: Zalai Mihály hivatalos Facebook-oldala

 

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: