Mezőkövesd, 2022. július 1.
Elődeink alkotómunkájának örökségét meg kell őriznünk a következő generációk számára. Az értékfeltáró- és átadó munkának azonban csak úgy van igazán értelme, ha annak közösségformáló, közösségteremtő ereje van – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a XXX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjátadó- és kiállításmegnyitó ünnepségén, Mezőkövesden.
Farkas Sándor méltatta a hagyomány éltetőit, a hímzők megmérettetésére alkalmas pályázati lehetőséget. Mint mondta, a közös munka eredményeként a Kárpát-medencei településeken az elfeledett tevékenységek és mesterségek újra életre kellhetnek. Többek között azért is hirdette meg az Agrárminisztérium hat évvel ezelőtt a folkTREND! programot, hogy támogathassa azokat, akik szabadidejüket nem kímélve olyan közösségeket kovácsolnak, amelyek fontosnak tartják a nemzeti értékek megőrzését és átadását. A folkTREND! irányzat azt szeretné elérni, hogy a népművészet jegyében ne csak kizárólag vitrinbe rakható tárgyak készüljenek. A cél az, hogy a mai életbe is beilleszthető használati eszközök, viselhető, de ugyanakkor a tradicionális motívumainkat megmutató ruhák szülessenek – mondta.
A miniszterhelyettes kifejtette: a folkTREND! a tömegkultúra ellen motívumkincseink, viseleteink megőrzése érdekében szerethető, újfajta lehetőséget kínál. A ruha sokkal több, mint egy kényelmes gúnya, amit csak úgy felveszünk. A ruha minden esetben üzenetet közvetít annak viselőjéről: énképéről, múltjáról, közösségben elfoglalt helyéről. A matyó közösséget méltatva Farkas Sándor kiemelte a méltán elismert hímzést, amelyen rengeteg virágmotívum, szín tűnik fel. A népi iparművészet ezen formájának elismeréseként a Hungarikum Bizottság az elsők között emelte be a matyó népművészetet a Hungarikumok Gyűjteményébe. A Matyó hímzés leghíresebb képviselője a négygyermekes Kisjankó Bori volt, az ő nevét viseli a hímzőpályázat.
Az idén harmincadik alkalommal meghirdetett versengésre rekordszámú alkotótól, rekordszámú nevezés érkezett. A legszebbek a Mezőkövesdi Művelődési Házban kiállításon tekinthetők meg. Az Agrárminisztérium folkTREND! különdíját Farkas Sándor a matyó hímzés megújító, innovatív feldolgozásáért Pap Julianna Bernadettnek adta át.
Forrás: kormany.hu
Fotó: Vermes Tibor