
Veszprém, 2025. március 19.
A Vármegyeháza Szent István termében rendezték meg a Hungarikumok Gyűjteményében, a Magyar Értéktárban és a Veszprém Vármegyei Értéktárban található nemzeti értékekhez kapcsolódó, „Feltárul az értéktár” címmel meghirdetett vetélkedő általános és középiskolás fiataloknak szóló döntőjét. A zsűriben Horváth Imre az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának kommunikációs referense, Mihalcsik Márta a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai főmunkatársa, valamint a zsűri elnöke, dr. Tábori Ferenc a vármegyei közgyűlés alelnöke jelenlétében adtak számot tudásukról.
Köszöntőjében Tábori Ferenc a többi között azt mondta a fiataloknak: iskolás korban a legjobb dolog versenyezni, hiszen fejleszti a személyiségünket, a képességeinket és nem az számít, ki hányadik helyen végez majd. A vármegyei közgyűlés alelnöke megköszönte a felkészítő pedagógusok munkáját, de különösen azt, hogy a helyi értékekre, a hungarikumokra hívják fel a diákok figyelmét.
Hungarikumok bemutatása vaktérkép, valamint hungarikumok felismerése szaglás, tapintás, hallás valamint a mesterséges intelligencia által létrehozott képek alapján- ilyen feladatok is szerepeltek a változatos és szórakoztató feladatok között. Amíg a diákok vetélkedtek, felkészítő tanáraik egy „kékfestő műhelyben” készíthettek különböző nyomatos mintákkal kis terítőket.
Végeredmények:
Középiskolás kategória
I.helyezett: Thuri György Gimnázium és AMI, Várpalota (Thuristák)
II.helyezett: Lovassy László Gimnázium, Veszprém (Értékőrzők)
III.helyezett: Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred (Vármegyék Szellemei)
Általános iskolások kategória
I.helyezett: Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Berhida (Bajnokok-Adysokk)
II.helyezett: Erzsébet Királyné Általános Iskola, Nyirád (Nyirádi Ibolyák)
III.helyezett: Várkerti Általános Iskola, Várpalota (Értékmegőrzők)
Forrás: vpvarmegye.hu