A székelykapu

A hungarikum rövid bemutatása:

Székelyföld nagy múltra visszatekintő, hagyományos kaputípusa a székelykapu.

A jellegzetes ácstechnikával készült kötött, fedeles nagykapu-típus a középkori város-, vár- és udvarházkapukból alakult ki, ezt a geneológiát az 1400-as évek végétől megsokszorozódó képi ábrázolásokból jól le lehet vezetni (pl. az 1493-as Schedel Világkrónika metszetei). E nagykapu-típus mind szerkezete, mind mérete alapján szervesen beilleszkedett az erődített kő- vagy téglafalba, mindig kemény fából készült, és védelmi funkciókkal rendelkezett. Nagy mérete lehetővé tette, hogy teherrel ellátott szekerek is átférjenek alatta. Már korai ábrázolásain is követhető a három oszlopos tagolás, a hónaljkötéses szerkezeti erősítés, a gyalogosok számára kiképezett külön kiskapus bejárat, valamint az egész szerkezetet átkötő és védő, konzolokon nyugvó födélszerkezet. Ez az ácstechnika és szerkesztésmód az erődítési funkciók miatt a legpraktikusabb megoldás volt, éppen ennek köszönhetően tudta több évszázadon át uralni Európa vár- és városi építészetét. E középkorban általánosan elterjedt ácsolt kötött nagykapu-típus a 18. századra Nyugat-Európa területén visszaszorult, csupán szórványosan maradtak fenn példái – az erdélyi magyarságon kívül főként a német városépítészetben és Máramaros vidékének kisarchitektúrájában.

A 17. századtól Székelyföldön e kaputípus kulturális-esztétikai különfejlődésének lehetünk a tanúi. Bizonyára a török és tatár betöréseknek és a székelyek kollektív nemesi státuszának egyaránt szerepe lehetett abban, hogy Székelyföldön e kaputípus tömegesen elterjedt. Míg az Európa egészére jellemző masszív kapukon nem alkalmaztak különleges faragási módokat, a székelyföldi kaputípus egyre élesebben elkülönült faragott díszítményeivel és a kiskapu fölötti úgynevezett kaputükör igényes dekorálásával a más vidékek kötött nagykapuitól, Székelyföld igazi látványosságává, kulturális relikviájává vált.

A 18. század végét, 19. századot ismertető leírások szerint ekkor már nyugati utazók csodálkoztak rá a székely falvakat uraló monumentális nagykapukra. Kőváry László anekdota-szerű története szerint II. József, a „kalapos király” székelyföldi útja során felfigyelt e különleges kapukra, és kísérőitől megkérdezte, uralkodó-társa lakik-e e kapu mögött? (Kőváry 1860,7.) Az eddigi kutatások alapján a székelykapuk első (nem leltárban megjelenő) leírása August de Gérando francia útleírásában olvasható. Gérando az 1840-es évekbeli székelyföldi útja során a kapuknak nem annyira esztétikus, mint inkább melankolikus hangulatára csodálkozott rá (Gérando 1850, II, 175-176). A táji variánsokra is felfigyelő komplexebb leírásokra Orbán Balázs A Székelyföld leírása... c. munkájában bukkanunk rá (1868).

A leírások és képi ábrázolások mellett mai napig fennmaradt kapurészekkel, vagy épségben fennmaradt korai kapukkal kísérhetjük nyomon a székelykapuk formai variánsait. A legkorábbi székelykapu-részeket – a mikházi ferences kolostor Kájoni János által 1673-ban emeltetett példányának darabjait – a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi.