MI, MAGYAROK - Színesben láttatja a világot - Goldmark Péter Károly

Zene vagy tudomány? – szólt a kérdés évtizedek óta a Goldmark családban. Az 1906-ban született Péter pesti középiskolás korában választott: fizika! Berlinben már professzora, Gábor Dénes bíztatta a tehetséges diákot, aki nem is tétlenkedett. Huszadik születésnapjára elkészítette azt a két és félszer 3,8 centiméteres képernyőt, amin sikerült elektronikusan képet fognia. Ezzel a tudással hamarosan Amerikában találta magát, ahol 1940-ben létrehozta az első színes televíziós adást. A II. Világháború alatt a német radarok zavarására alkalmas készüléket fejlesztett. 1948-ban elkészítette a gyomor és a bélrendszer vizsgálatára alkalmas minitévét. Munkája során tökéletesítette a mikrobarázdás hanglemezt, vakok számára sztereó lemezjátszót épített és elektronikus képfelvevő készüléket alkotott. Az Apollo 10 űrhajósait az ő színes tv-kamerái mutatták Hold-expedíciójuk alatt. 1977-ben Jimmy Carter elnöktől megkapta a National Medal of Science-t, a legmagasabb amerikai tudományos kitüntetést. A tömegkommunikáció magyar származású „Edisonja” autóbalesetben vesztette életét 71 éves korában.

Rádióspot meghallgatása

Fotó: hte.hu


Sponsoren: