Hungarikum kiállítás és népzenei bemutató Londonban

A londoni magyar nagykövetség második alkalommal vett részt az „Open House London” elnevezésű rendezvénysorozaton, amelynek célja, hogy a hétköznapok során zárt intézmények megnyissák kapuikat a nagyközönség előtt az Egyesült Királyság fővárosában.

A két napos rendezvény alatt több mint 850 látogató csodálta meg az épület belsőépítészeti értékeit és vett részt a szervezett programokon és kiállításokon.

A vendégek a két nap során bejárhatták a nagykövetségi épület fogadótereit, ahol hungarikum kiállítás és bemutató is várta őket, megtekinthették továbbá a Zsolnay Porcelánmanufaktúra utazó világkiállítását, amelyet Londonban mutattak be először.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet vezetett túra keretében mutatta be az épületet, az itt végzet munkát, és Magyarországot. Berecz Mihály zongoraművész koncertjén a rendszerváltás évfordulójáról emlékeztek meg a látogatók, a ’30 éve szabadon’ emlékév kiállítási anyagainak segítségével.

A vállalkozó szelleműek Ortmann Krisztián séf segítségével ismerkedtek meg a magyar gasztronómiával és tanultak meg néhány hagyományos magyar étel elkészítési módját. Önkéntes jeltolmács segítségével pedig hallássérülteknek is lehetőségük nyílt egy vezetett túra keretében a követségi épülettel megismerkedni.

A kétnapos program zárásaként a Hunique Dance Ensemble hagyományőrző tánccsoport és az Agrárminisztérium munkatársai népzenei bemutatóval szórakoztatták a vendégeket.

Forrás és fotók: london.mfa.gov.hu

Videó megtekintése

 

 




Sponsoren: