Micskei csapat nyerte a Kárpát-medencei hungarikum-vetélkedőt Erdélyben

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Értéktár Bizottsággal, az NMI Művelődési Intézettel és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal alapítóival együttesen hirdetett vetélkedőt "Négy határon át" címmel Értékeink témában az általános iskolák 5-8. osztályos diákjainak.

Tizenhárom csapat került a Négy határon át vetélkedő erdélyi döntőjébe, amelyet március 16-án tartottak Sepsiszentgyörgyön. Az interaktív, honismereti, többfordulós Kárpát-medencei vetélkedő célja a külhoni értékek megismertetése és őrzése, valamint az értéktárak bővítése volt, ezáltal is közelebb hozva és ismertetve a Kárpát-medencei határon túli értékeket, emlékhelyeket, személyiségeket úgy a határon túli régiókban, mint az anyaországban élő nemzedékek számára. A versenybe három diákból és egy pedagógusból álló csapatok jelentkeztek, akik az elmúlt hónapokban három fordulón keresztül versenghettek a regionális döntőbe való jutásért.

A micskei Hatodikos Tündérlányok csapata dicséretben részesült. Különdíjjal jutalmazták a gyergyószentmiklósi Favágók csapatát, a helyi kézművessel készített értékes riportfilmjükért. A második különdíj is Gyergyószentmiklósra vándorolt, a Szent Miklós csapat tagjai a legjobb érték felterjesztésének elkészítésével, az angadzsabor örmény levessel érdemelték ki az elismerést. Lakiteleki döntőn való részvételt nyert – harmadik helyezést érve el – a gyergyóditrói Székelyhármas, a második helyezett Köllő Miklós utódai csapata, Gyergyócsomafalváról, valamint a vetélkedő első helyezettjei, az Időutazók, Micskéről.

A három nyertes csapat április 27-én a lakiteleki döntőn vesz részt. A legjobbak a lakiteleki kirándulás mellett, egy igazi hungarikum-körutat nyerhetnek a Kárpát-medence keleti részére, Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnökének vezetésével.

Forrás és fotók: covasna.info.ro,maszol.ro



if you're interested,
subcribe to our newsletter!
Image CAPTCHA
Supporters: