folkTREND viseletbemutató a Mesterségek Ünnepén

Tisztelni és figyelembe kell venni az ősök tudását és a tőlük kapott örökséget.

Feladatunk, hogy élővé tegyük a hagyományt, hogy újrafogalmazzuk és a ma embere számára viselhetővé tegyük az ősi motívumok ihlette öltözeteket, kiegészítőket – fogalmazott köszöntőbeszédében V. Németh Zsolt miniszteri biztos a 33. Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódóan megrendezett folkTREND viseletbemutató előtt, a Budavári Palotában.

Az eseményen régi magyar motívumok, díszítések újragondolásával megálmodott felnőtt és gyermekruhákat, valamint kiegészítőket láthatott a közönség a kifutón. Az agrártárca és a Hungarikum Bizottság három éve kezdeményezte a programot, amely megteremti a lehetőséget az ismertté válásra azoknak a tervezőknek, akik a régi magyar öltözködési kultúrához visszanyúlva, azt újragondolva hoznak létre viseleteket, kiegészítőket – mondta a miniszteri biztos. V. Németh Zsolt hangsúlyozta: a mostani divatbemutatót is megelőzte a „Hagyomány a divatban – viselet másként” hungarikum pályázat, amelynek nyertesei közül 23 divattervező és népi iparművész díjazott kollekcióját láthatják az érdeklődők a Mesterségek Ünnepén.

A miniszteri biztos kiemelte: az újragondolt népi motívumok, formavilág és anyagok mindenkihez szólnak. Reményei szerint a folkTREND nyit a tágabb közönség felé, és teret tud hódítani. A bemutatón azok a tervezők kaptak lehetőséget, akik „A hagyomány a régi, a stílus új” jelszava alatt kiemelkedő, igényes a modern kor embere számára is hordható, a mai elvárásoknak megfelelő kollekciókat hoztak létre. Merítettek olyan jól ismert motívumokból és formákból, mint amilyen például a kalotaszegi vagy a matyó színvilág, a debreceni szűrhímzés vagy csángó hímzés. De felhasználtak kevésbé vagy egyáltalán nem ismert tájegységek jellegzetes díszítőelemeit, szabásmintáit is, mint a galgamenti lyukhímzés, a komádi fehérhímzés vagy épp a barkóság viselete Borsodból.

Forrás: kormany.hu

Videó megtekintése



if you're interested,
subcribe to our newsletter!
Image CAPTCHA
Supporters: