Értékőrök Taliándörögdön

2019. május 31. és június 2. között rendezte meg a KÖSZI (Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért) Civil Szervezet a legutóbbi Értékőr Szabadegyetemet, Taliándörögdön. A rendezvény során a fiatalok az értékőr hálózat és a hungarikum mozgalom jelenlegi helyzetéről kaptak tájékoztatást, jobbnál jobb példákat hallhattak az ország különböző pontjairól érkező értékőröktől az elvégzett munkáról, és találkozhattak egykori értékőrökkel is.

V. Németh Zsolt a szombati napon vett részt az egyik műhelybeszélgetésén, ahol a fiatalokkal együtt arról cseréltek eszmét, hogy milyen szerepe lehet az Ifjúsági Értékőr Hálózatnak a hungarikum mozgalomban. A kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos örömmel ismerkedett a lelkes csapattal, és bepillantást nyert az értékőr munka gyakorlati részébe.

A Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat 2011-ben jött létre. Legfontosabb célja, hogy a 12-30 év közötti fiatalok számára is legyen lehetőség kapcsolódni a hungarikum mozgalomhoz, ők is aktív részesei lehessenek a települési értéktárak kialakításának.

Az eddig eltelt időszakban több mint 500 fiatal kapcsolódott a hálózathoz. A fiatalok munkáját felnőtt koordinátorok segítik. A szabadegyetem célja, hogy a fiatalok és a felnőtt segítők számára legyen egy kötetlen, feltöltődést segítő találkozási lehetőség, ami segít a tapasztalatok megosztásában és az értékőr munkához hasznos új ismeretek szerzésében. Cél az is, hogy a szabadegyetem bárki számára nyitott előadásaiba minél több érdeklődő bekapcsolódhasson és megismerhesse az értékőr hálózat mellett a hungarikum mozgalmat is.



if you're interested,
subcribe to our newsletter!
Image CAPTCHA
Supporters: