2016 augusztus 14.

Idén is megnyitotta kapuit a Hungarikum Falu a SZIGET Fesztiválon, a programok szervezésében a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Ízek Alapítvány is részt vett.

2016 augusztus 4.

Az Erdély Café célja az erdélyi értékek, értékes fejlesztési kezdeményezések bemutatása, népszerűsítése. A rendezvényen a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott előadást.

2016 július 11.

A tiszai nyár egyik legszínvonalasabb, leglátogatottabb programja a Tiszafüredi Halas Napok – ezzel a szavakkal köszöntötte Fazekas Sándor az idén 25. alkalommal, ismét színes programokkal és gasztronómiai ínyencségekkel megrendezett Tisza-tavi eseményre érkezőket.

2016 július 4.

A délvidéki Magyarkanizsán, a Fiatalok a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Délvidék Kutató Központ által megrendezett IV. Kanizsa Feszten, a hungarikum utcát Szakáli István Loránd helyettes államtitkár nyitotta meg.

Mik azok a hungarikumok?

A "hungarikum" a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség.

magyar

Hogyan lehet valami hungarikum?

A hungarikummá nyilvánítás alulról építkező, többlépcsős folyamat, melyet bárki kezdeményezhet a megfelelő formanyomtatvány benyújtásával.

Meghatározatlan

ESEMÉNYNAPTÁR

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
·
11
 
·
12
 
·
13
 
·
14
 
·
15
 
·
16
 
·
17
 
·
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
Következő kiemelt esemény:
2016. szeptember 17.
|
II. Nagycsaládos Fesztivál

HUNGARIKUMOK GYŰJTEMÉNYE | SZAKTERÜLETI KATEGÓRIÁK

Agrár- és élelmiszergazdaság
Agrár- és élelmiszergazdaság:

Az agrárium szellemi termékei és tárgyi javai – beleértve az erdészet, halászat, vadászat és állategészségügy területét –, különösen a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, a borászat, továbbá az állat- és növényfajták.
Tovább >
Egészség és életmód
Egészség és életmód:

A tudományos és népi megelőzés és gyógyászat, természetgyógyászat szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a gyógyszerek, gyógynövények, gyógyhatású készítmények, gyógyvíz- és fürdőkultúra.
Tovább >
Épített környezet
Épített környezet:

A környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek.
Tovább >
Ipari és műszaki megoldások
Ipari és műszaki megoldások:

Az ipari termelés – beleértve a kézműipart, kézművességet is – szellemi termékei és tárgyi javai, különösen az egyes technológiák, technikák, berendezés-, gép- és műszergyártás, műszaki eszközökkel végzett személy- és áruszállítás.
Tovább >
Kulturális örökség
Kulturális örökség:

A kulturális örökség szellemi és tárgyi javai, különösen az irodalom, a tudomány, a népművészet és népi kézművesség, néprajz, filmművészet, iparművészet, képzőművészet, táncművészet és zeneművészet; továbbá a védett ingatlan értékei, különösen a nemzeti vagyon körébe tartozó, kiemelkedő értékű műemlékek és régészeti lelőhelyek, nemzeti és történelmi emlékhelyek, világörökségi helyszínek.
Tovább >
Sport
Sport:

A fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgáló, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, különösen a sportolói életművek és csúcsteljesítmények.
Tovább >
Természeti környezet
Természeti környezet:

Az ember természetes környezetének tárgyi javai, különösen a fizikai és biológiai képződmények vagy képződménycsoportok, geológiai és geomorfológiai képződmények, természeti tájak, természeti területek, életközösségek és ökológiai rendszerek; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek.
Tovább >
Turizmus és vendéglátás
Turizmus és vendéglátás:

A turizmus és a vendéglátás szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a turisztikai attrakciók, szolgáltatások, a vendéglátó-ipari termékek, valamint a vendéglátás körébe tartozó étel- és italkészítési eljárások.
Tovább >

LEGFRISSEBB HÍREK

2016 augusztus 14.

Idén is megnyitotta kapuit a Hungarikum Falu a SZIGET Fesztiválon, a programok szervezésében a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Ízek Alapítvány is részt vett.

2016 augusztus 4.

Az Erdély Café célja az erdélyi értékek, értékes fejlesztési kezdeményezések bemutatása, népszerűsítése. A rendezvényen a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott előadást.

2016 július 28.

Bogár István tanító és néprajzkutató ötven éve szervezte meg az első Sárközi lakodalom elnevezésű rendezvényt. Ennek apropóján a hat sárközi település – Decs, Alsónyék, Báta, Őcsény, Pörböly és Sárpilis - egész éves rendezvénysorozattal eleveníti meg a térség hagyományait.

2016 július 14.

A Nemzeti Értéktár újabb eleme, a fürtös meggy, a kiváló pálinkák, és a helyi kézműves ékszerek egyaránt jó hírét viszik Újfehértónak az egész országban – köszöntötte az Újfehértói Fürtös Fesztivál résztvevőit Nagy István, a földművelésügyi minisztérium parlamenti államtitkára.


ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: