A X. Sárrét Íze Fesztivál megnyitóján mondott beszédet a helyettes államtitkár

Fotó: Bogya Pál

Az idén immár tízedik alkalommal rendezték meg a Szent György napi Sárrét Íze Fesztivált Nagyrábén. A néphagyomány a tavasz kezdetét ettől a naptól számította, az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágaikat a téli szálláshelyükről.

Ilyen alkalmakkor mindig jó megtapasztalni, hogy a magyar vidék telis-tele van élettel, hála a nagyrábéihoz hasonló tevékeny közösségeknek, a hagyományok változatossága, a hetedhét határra szóló ízek jellemzik a XXI. század elején is. Az ilyen összetartó, szorgalmas helyi közösségek tudják megőrizni múltjukat, hagyományainkat, régi receptjeinket az utókor számára - mondta el Szakáli István Loránd.

A helyettes államtitkár elmondta: a helyi értékek, termékek és a mezőgazdasági kultúra szoros egységben állnak egymással. Törekednünk kell a tájegységeken belüli önálló termelés kialakítására, a mezőgazdaság helyi tradíciókon alapuló előállítási módjainak támogatására, a hagyományos növény- és állatfajtáink megőrzésére. Mindamellett, hogy  munkahelyeket hozunk létre a helyi közösségek számára és egészséges termékek jutnak el a helyben élőkhöz, turisztikai értékeket is teremtünk.

Közös feladatunk, hogy értékeinket a jövőben is megtalálhassuk saját, természetes közegükben, azokon a tájakon, ahol születtek, azokban a közösségekben, amelyek megalkották és máig ápolják őket.

 

Forrás: FM Sajtóiroda - komany.hu (cikk)

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: