A Tiszai halászlé része a magyar kultúrának

Nemrég hungarikum lett a Tiszai halászlé, amely része a magyar életérzésnek, kultúrának - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Tiszafüreden, a helyi önkormányzat rendezvényén tartott sajtótájékoztatón. 

Fazekas Sándor gratulált a Tiszai halászlé hungarikummá minősítését kezdeményező tiszafüredi önkormányzatnak és a nemes ételt generációkon keresztül fenntartóknak,  akik eredeti formájában őrizték meg a Tisza-tavi nyári programok "gasztronómiai csúcspontjának" számító tiszai halászlevet.

Szakáli István Loránd, az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár az eseményen felidézte, hogy a 152 tagú Magyar Értéktár a "hungarikummá válás előszobájának" is számít, de mellette több mint tízezer helyi érték található egyéb - helyi, megyei, tájegységi, határon túli nemzetrészi - értéktárakban.

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke szerint a Tiszai halászlé megérdemelné, hogy ismerje az egész világ.
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere elmondta: büszke arra, hogy a Tiszai halászlé tiszafüredi kezdeményezéssel bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe. Hozzátette: a Tisza-tó és annak "fővárosa" Tiszafüred az elmúlt években látványosan megszépült, gazdag madárvilággal, turisztikai központtal, horgászparadicsommal rendelkezik. Elmondta: a város augusztus végéig 15 helyszínen több mint 40 programmal várja az érdeklődőket, amelyek közül kiemelte a Tiszafüredi Halas Napokat.

Forrás: FM Sajtóiroda - kormany.hu (cikk)



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: