Pályázat a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” elismerésre

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) pályázatot írt ki a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” elismerés elnyerésére.

Pályázatot a hagyományos és tájjellegű termékek érdekében kiemelkedő, példaértékű eredményt felmutató közösségek (települési és megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint társadalmi szervezetek) nyújthatnak be.

Előnyt élveznek azon pályázók, amelyek olyan hagyományos és tájjellegű élelmiszerek, illetve mezőgazdasági termékek előállításában, forgalmazásában vagy népszerűsítésében vállalnak szerepet, amelyek földrajzi árujelző és/vagy védjegyoltalom alatt állnak, vagy amelyek esetében az uniós oltalmi eljárás folyamatban van.

A pályázatok beküldési határideje: 2016. november 23.

Az FM számára kiemelkedően fontos a termelői közösségek szakmai támogatása mezőgazdasági termékeik és élelmiszereik eredetvédelmére irányuló kezdeményezéseikben. Ezért a hagyományos és tájjellegű termékek érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató közösségek elismerésére alapította meg a tárca a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” díjat 2016-ban.

A díj hozzájárul azon kormányzati célkitűzés megvalósításához, hogy egyre több hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termék és élelmiszer váljon eredetvédetté és ismertté a fogyasztók körében.

A pályázók közül a legjobb eredményt elérő győztes bronzból készült emlékplakettet, valamint elismerést igazoló okiratot kap.

A díjat a Terra Madre, a Hagyományos Terméket Előállító Közösségek Világnapja alkalmából a földművelésügyi miniszter adja át 2016. december 8-án.

A pályázati felhívás és a pályázati űrlap letölthető itt:
http://eredetvedelem.kormany.hu/kozossegi-dij-a-hagyomanyos-termekekert-dij-kdht-palyazat

 

Forrás: FM sajtóiroda - kormany.hu (cikk)

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: