Megjelent a HUNG-2020 pályázati felhívás

Tisztelt Pályázók!

Megjelent a HUNG-2020 pályázati felhívás.

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására; már működő helyi települési értéktárakkal együttműködésben települési, tájegységi értéktárak létrehozására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat. Mindhárom célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. 

A most megnyíló pályázat 180 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

Az értéktár létrehozás és működtetés területén tapasztalattal bíró szervezetek 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő támogatást nyerhetnek el, amennyiben a pályázati projekt keretében értéktárat még nem működtető partner szervezet számára át szeretnék adni tapasztalataikat értéktár létrehozásával és működtetésével, nemzeti értékek gyűjtésével, megismertetésével és népszerűsítésével, valamint az értékgyűjtés módszertanával kapcsolatban. A pályázati projekt keretében a partner szervezetnek nemzeti értékeket kell felvennie a létrehozásra kerülő értéktárba. A célterületen 40 millió Ft keretösszeg áll rendelkezésre.

A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet negyedik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, melyre 10 millió forint áll rendelkezésre. A pályázati konstrukció célja az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 250 ezer és 500 ezer forint között lehet.

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2019 decembere közötti időszakban kiírt 8 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,789 milliárd forintot ítélt oda 1 096 magyarországi, illetve határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca. 

A pályázati felületen 2020. március 23. 12.00 órától lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, illetve a mellékleteket feltölteni, de a pályázatok véglegesítésére, beküldésére csak 2020. június 2. 8.00 órától van lehetőség 2020. július 1. 23:59 percig. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási (véglegesítési) határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének 300%-át, a támogató 2020. június 1. 8.30-tól az adott célterületre a pályázatok befogadását lezárhatja.

A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a pályázatokat csak a pályázati felületen kell benyújtani, papír alapon, postai úton nem.

A pályázati felhívás letölthető innen, a pályázati felület a palyazat.hungarikum.hu oldalon érhető el.

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: