Kárpát-medencei közművelődési fórumot tartottak Zentán

Zenta, 2024. január 27-28.

Múlt pénteken a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén átadták a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elismeréseit, szombaton, az ünnephez kötődően, a Kárpát-medencei meghívott vendégekkel kulturális fórumot szerveztek a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet székházában. 

Az eseményen jelen voltak az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztálya, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, valamint az anyaországi, horvátországi, felvidéki, észak-macedóniai és boszniai magyar szervezetek képviselői.

A résztvevőket elsőként Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója köszöntötte, majd Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke szólt az egybegyűltekhez. Jelen volt Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának kultúrával megbízott tagja is, aki ismertette a hamarosan elfogadásra kerülő Vajdasági Magyar Kulturális Stratégiát. 

Antal Andrea főosztályvezető ismertette a Hungarikum Bizottság tikársági feladatait is ellátó hungarikumokért felelős főosztály sokrétű tevékenységét: többek között a pályázatkezeléssel, rendezvényszervezéssel, rádió- és tévéműsorok készítésével, kiadványszerkesztéssel, vetélkedők szervezésével kapcsolatos feladatokat. 

További részletek

Forrás: Magyar Szó 

2. fotó: hetnap.rs



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: