Hungarikum vetélkedő a Lakitelek Népfőiskolán

A versenysorozatra több mint 600 csapat küldte be jelentkezését, az április végén megtartott elődöntőből végül 12 anyaországi és 12 határon túli csapat jutott be a május 11-én megtartott döntőbe. A vetélkedő feladatai a Hungarikumok Gyűjteményének részét képező nemzeti értékek, valamint a versenyen résztvevő iskolák és környékének helyi értékeinek ismeretén alapultak.

Folytatódik a hungarikum mozgalom további erősödése; értékőrző, értékfeltáró klubmozgalom indul a Kárpát-medencében – jelentette be a vetélkedőn Lezsák Sándor. Az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja értékelő beszédében elmondta: nagy próbatétel volt, de mindenki jól vizsgázott a megmérettetésen, majd az idén ősszel folytatódó versenysorozaton való további részvételre, a nemzeti értékekkel kapcsolatos tudásuk bővítésére biztatta a diákokat.

Mélyek és egyértelműek a gyökereink a Kárpát-medencében, otthon vagyunk minden szegletében, azért is kell megbecsülnünk értékeinket, hogy a magyar jövőt biztosítsuk a közvetlen környezetünkben – hangsúlyozta a versenyen szintén jelen lévő Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.

A döntő dobogósai: a harmadik helyezett csákvári, a második helyezett dávodi, és a győztes csíkszentdomonkosi csapat tanulói hungarikumokat bemutató kiránduláson vesznek részt augusztus végén.

(FM Sajtóiroda)



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: