Hungarikum lett a máriapócsi kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor

Hungarikum lett a máriapócsi nemzeti kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor, továbbá 11 új elemmel bővült a Magyar Értéktár - jelentette be a Hungarikum Bizottság keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Budapesten az agrárminiszter.

Nagy István szerint a Hungarikumok Gyűjteménye olyan elemekkel gyarapodott, amelyre a magyarság mindig büszke lehet. Máriapócs a leglátogatottabb kegyhelye az országnak, évente több mint félmillióan keresik föl, II. János Pál pápa is meglátogatta. A település templomát 2005-ben Erdő Péter budapest-esztergomi érsek nemzeti szentéllyé nyilvánította - tette hozzá.

A tárcavezető szerint az erdélyi Tordán 1568-ban tartott országgyűlés olyan törvényt hozott, amely az akkori Európában példátlan mértékben biztosította a vallásszabadság jogát, és évszázadokra biztosította a békés felekezeti együttélést.
 A karikás ostor - mint fogalmazott - a magyar népművészet kiemelkedő értékeként, a pásztorművészet jeles hagyatékaként került a Hungarikumok Gyűjteményébe. Kidolgozására a készítőik különös gondot fordítottak, ezért vitathatatlanul helye van a nemzeti értékek között - indokolta a döntést.
Nagy István abban bízik, hogy a hungarikumok nyilvántartása erősíti a nemzeti önazonosságot, és a magyar közösségek összetartását. Az értékmentés a jövő alapja, és a hungarikum pályázatok népszerűsége is jelzi, hogy a 21. században ez egyre fontosabb - hangsúlyozta.
A Magyar Értéktár bővítését a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos ismertette. V. Németh Zsolt a közölte, hogy a Hungarikum Bizottság döntése alapján egyedi elbírálás nélkül része a Magyar Értéktárnak a Magyar Örökség Díj kitüntetettjeinek lezárt életműve, az uniós oltalom alatt álló, földrajzi árujelzővel rendelkező termékek és az EU által elismert hagyományos különleges termékek. Kiemelkedő nemzeti értékké lett továbbá a magyar citera és citerajáték, a Kárpát-medence hagyományos fejfái, a székelykapuk, a Rákóczi-túrós, a tokaji írótábor, a Teqball, a Szentkirályi ásványvíz, valamint a Zema porcelánékszer.

A miniszteri biztos szerint a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Értéktár új elemei is egyedi, vonzó magyarságképet jelenítenek meg. Kiválasztásuk fontos szempontja, hogy ne csak a magyarság múltjára, hanem a jelenére is utaljanak - tette hozzá.

Forrás: MTI

Fotó: Fekete István



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: