folkTREND! divatbemutató a budai Várban

Budapest, 2021. augusztus 20. 

A tavalyi hungarikum pályázat legeredményesebb munkáit ismerhette meg a közönség a folkTREND! - a hagyomány a régi, a stílus új című viseletbemutatón a budai Várban a Mesterségek Ünnepén.

A bemutatón ízelítőt kaphatunk azokból az alkotásokból, amelyeket a tavalyi hungarikum pályázat legeredményesebb tervezői, viseletek és kiegészítők készítői nyújtottak be pályamunkaként - mondta el V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa az eseményt megnyitó beszédében. Kiemelte: gazdag az idei felhozatal. Figyelemreméltó ötletekkel és megoldásokkal, különféle anyagok - bőr, nemez, gyékény, szalma - széles tárházával, különféle hímzésekkel, szőttesekkel találkozhatnak az érdeklődők. Busómaszkok, honfoglaláskori kaftán formák, fekete kerámia és hímestojás-minta is látható a ruhákon, emellett megelevenedik többek között Sárköz, Kalotaszeg és Szeged világa - sorolta a példákat. Emlékeztetett arra, hogy ez a bemutató már az ötödik, amelyet az Agrárminisztérium a Népművészeti Egyesületek Szövetségével szervezett, s a közönség nagy száma szerint van igény, érdeklődés a mai emberekben a népművészetből táplálkozó megújulásra - legyen szó akár kézművességről, gasztronómiáról, építészetről, táncról vagy zenéről - így a viseleti kultúránk megújítására is.

Fontos, hogy kiálljunk a hagyományainkban gyökerező értékek mellett, amelyek meghatároznak, jellemeznek bennünket és megerősítik identitásukat. Emlékeztetnek arra, hogy kik vagyunk és hova tartunk - hangsúlyozta V. Németh Zsolt, hozzátéve: a folkTREND alkotói azt ragadják meg friss és új szemmel, ami erősít minket magyarokat. Úgy emelik be a folklórt a mába, hogy azt továbbra is magunkénak érezzük, ezzel is segítve nemzetünk megmaradását a következő ezer esztendőben. Immár 35. alkalommal rendezték meg a Mesterségek Ünnepét.  A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivált az állami ünnepség részeként idén először ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Díszvendégek a türk nyelvű országok, a fesztivál kiemelt témái a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek. A Mesterségek Ünnepén mintegy ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programokkal, mesterségbemutatókkal, népi játszóházakkal, látványműhelyekkel, divatbemutatóval, folkkocsmával és táncházzal várták a közönséget.

További fotók

Videó megtekintése

Forrás: MTI/ kormany.hu

Fotó: Vermes Tibor



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: