Nemzeti értékeinket és a hungarikumokat bemutató sorozat indult

 

“Mi, magyarok” címmel új, naponta jelentkező rádióműsor indult a Kossuth Rádióban, amely másfél perces részekben mutatja be a magyarság szellemi, anyagi alkotásait, az ember és a természet által létrehozott értékeket, feltalálóink és kiemelkedő sportolóink életművét.

A spotsorozatban a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár elemei mellett a magyarsághoz köthető további találmányok, tudományos módszerek, sportteljesítmények is teret kapnak, megfelelő arányokat tartva a régmúlt eseményei és napjaink értékei között. A szerkesztők fő célja, hogy egy olyan közérthető, az ismereteinket bővítő műsorfolyamot hozzanak létre, amely nemcsak élményt nyújt hallgatóinak, de elősegíti nemzeti értékeink méltóbb helyre emelését a magyar köztudatban.

A műsorban történelmünkbe ágyazott értékeket is bemutatnak, mint például II. András keresztes hadjáratát, a magyar huszárságot vagy épp a Vizsolyi Bibliát. A magyar találmányokon keresztül pedig képet kaphatunk híres kreativitásunkról: a golyóstolltól kezdve a színes televízión és a számítógépen át egészen az üvegbetonig. A nemzetünket erősen meghatározó karakterjegyek, az évszázadok alatt formálódott sajátosságok megjelenítésével sok-sok hasznos és érdekes információval gazdagodhatnak majd a rádióhallgatók.

A „Mi, magyarok” sorozatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság megbízásából, Gadácsi János szerkesztésében, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. készítette el.

 

Forrás: AM Sajtóiroda


Sponsoren: